Máté Ricsi vagyok,
ceremóniamester
Mégis hogyan lettem Ceremóniamester?
17 évesen a nyár minden szombatját a győri Zichy palotában töltöttem, ahol a polgári szertartásokat tartják. Verset mondtam. Mivel az életben számomra legfontosabb AZ EMBER, figyeltem a bevonuló párokat, testbeszédüket, hogyan vonulnak be, egymás kezét fogják vagy belekarolnak a másikba, mi van az arcukon, mennyire izgulnak, ki merik-e mutatni az érzelmeiket és mennyire érzékenyülnek el a szülők.
Megérintett és megfogott a Tökéletes Nap varázsa.
Pár évvel később boldogan és izgatottan mondtam IGEN-t az első ceremóniamesteri megkeresésre. Ez olyan jól sikerült, hogy ugyanazon a nyáron ugyanebben a családban volt még egy esküvő, és oda is felkértek ceremóniamesternek. Azóta nagyon sokat olvastam, tanultam, hogyan lehetnék még jobb partnere az ifjú párnak ebben az egyszeri és megismételhetetlen napnak a megszervezésében, levezénylésében. De ennek már több mint tíz éve…
A CEREMÓNIAMESTERSÉG az a hivatás, ami a közös keresztmetszet. Ebben minden egyesül, amiről az életem szól. Hivatás, szerelem ez számomra, hiszen keveseknek adatik meg, hogy azt dolgozzák, amit a legjobban szeretnek csinálni és amihez a legjobban értenek.
Tanultam 6 évig zenét, 9 évig versenytáncos voltam, végzettségem szerint színész vagyok, de van pedagógus diplomám is ill. még a külker-t is elvégeztem. Tősgyökeres győri vagyok, de laktam 5 évet Pécsett és 3 évet Székesfehérvárott is. Saját kis társulatom volt Pécsett, de dolgoztam a direkt marketing szakmában is. Játszottam, rendeztem a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán, de dolgoztam a székesfehérvári Vörösmarty Színházban is. Jelenleg a Győri Nemzeti Színház művészeti titkáraként dolgozom.
Nagyon sok érdekes helyen és sok emberrel dolgoztam-dolgozom, s rájöttem, amihez a legjobban értek, az a kommunikáció. Társasági ember lévén nagyon könnyen megtalálom a közös hangot a legkülönbözőbb emberekkel, és mivel a színházban egy improvizációs csapatot is vezettem, nem okoz gondot megtalálni a megoldást váratlan helyzetekre. Jelenleg a Győri Nemzeti Színházban az ország szinte valamennyi színházával együttműködésben szervezem a színművészek életét, elkészítvén egy nemzeti színház havi műsorát, több mint 10.000 bérletesnek, ezért is bátran kijelenthetem, a lelkiismeretesség és a szervezés nem a gyengéim közé tartozik.
Az esküvő napján irányítja és felügyeli a folyamatokat. A ceremóniamester számára az egyensúly fenntartása a legfontosabb. Az együttműködés, a kommunikáció és az élmény hármas egységében irányítja a háttérben futó munkát, kommunikál a vendégekkel, és felépíti az eseményeket úgy, hogy azok mindenki számára élménnyé váljanak.
A ceremóniamester tudja, hogy nem ő a főszereplője az estének. Jelenléte meghatározó, de nem veszi el a figyelmet a párról. Minden megszólalásának oka és célja van.
A ceremóniamester megérkezése pillanatától a pár tökéletes támasza. A legapróbb kérésektől a komoly problémák elhárításáig mindenre képes reagálni. A jelenléte nyugalmat kölcsönöz. A megszólalásai érdekesek, de nem túlzóak. Humorral, kedvességgel és határozottsággal kezeli a vendégsereget.
- A ceremóniamester az esküvő teljes egészében az együttműködés, a kommunikáció és az élményszerzés céljait szolgálja. Az eseményre pontosan, felkészülten érkezik.
- Az esküvő előkészítésében tudása legjavát adja, hogy az esküvő forgatókönyve megvalósítható eseményeket és időrendet tartalmazzon. Felhívja a figyelmet az előkészítés során az esetleges problémás helyzetekre és megoldást javasol.
- Figyelembe veszi és összehangolja a pár igényeit, a vendégek kulturális hátterét és a helyszín adta lehetőségeket. Szükség esetén felhívja a figyelmet a létrejövő konfliktusokra, és megoldást kínál ezek elkerülésére.
- Tekintetbe veszi az egyes családok összetételét, így a családon belüli feszültségek elhárítója. Protokolláris kérdésekben felkészülten jár el.
- Soha semmilyen körülmények között nem erőltet a párra olyan eseményt, amely nem összeegyeztethető a pár sajátos stílusával, igényeivel.
- Nem manipulál rejtett költségekkel, a megbízás létrejötte előtt teljes körűen tájékoztatja az ügyfeleket minden lehetséges költségről.
- A megbízás elfogadása esetén ő lesz az esküvőn, nem valamelyik alkalmazottja. Megbízást az alábbi esetekben adhatja vissza:
-
-
- Elháríthatatlan vis maior esetben (pl. betegség, baleset).
- Az ügyfél által egyoldalúan módosított feltételek, amelyek ismeretében nem vállalta volna el a megbízást.
-
Német-magyar? Magyar-német?
A vőlegény vagy a menyasszony német anyanyelvű? Esetleg a rokonok vagy barátok között van, aki csak németül beszél?
Es ist kein Problem!
6 éves korom óta tanulok németül, kéttannyelvű gimnáziumba jártam, 17 évesen felsőfokú nyelvvizsgát tettem, sőt, játszottam színészként a szekszárdi Deutsche Bühne színpadán is. Minden fontos információ, de még a játékok is elhangoznak németül, hogy ezek a vendégek se maradjanak le semmiről. De volt már rá precedens, hogy a templomi szertartáson az eskető pap osztrák vőlegényhez intézett szavait tolmácsoltam vagy a szertartásvezető szövegét mondtam szinkronban vele…
Natürlich auf Deutsch!
Barokk esküvő
Büszke vagyok rá, hogy 1993 óta minden évben a menyasszony színész-násznagyaként részese lehetek annak az országosan egyedülálló rendezvénynek, amit BAROKK ESKÜVŐnek hívnak. Az igazán nagy látványosság szombaton este a barokk felvonulás a Belváros utcáin és a XVII. századi erdélyi főúri szokásokat felidéző BAROKK ESKÜVŐ ceremóniája Győr főterén. A hétvégi rendezvény valódi főszereplője azonban egy valódi jegyespár, akinek igazi házasságkötésén jelmezben ünnepelnek együtt szülei, rokonai és a város lakói.
Ár
Melyik városban lesz az esküvőtök? Hánykor is kezdődik a Nagy Nap? Délelőtt 10-kor? Este 6-kor? Hányan lesznek a lakodalomban? Hatvanan? Kétszázötvenen? Lesz lánykikérés is? Vannak extra kívánságaitok?
Oly sok a kérdés.
Ceremóniamesterként intelligensen, lelkiismeretesen, figyelmesen, kreatívan felügyelek, irányítok, összehangolok, koordinálok, együttműködve az összes többi szolgáltatóval. Nagy felelősségnek tűnik, ugye? Mert az.
Fontos, hogy kialakuljon a bizalom, a kölcsönös szimpátia. Egyetértünk?
Gondolom nem bíznátok rá a Nagy Napotokat egy olyan valakire, akit nem próbáltok megismerni… Bízzatok az emberismeretetekben!:-)
Mindez azt mondatja velem, hogy nem csak egy ár vagyok, nélkülözhetetlen, hogy SZEMÉLYESEN TALÁLKOZZUNK.
Írjatok, hívjatok, találkozzunk, beszélgessünk. Ez mindig egy árajánlattal zárul.
2in1 akció!
Nyilván elfogult vagyok a párommal, Szandival, de remélem, a fotói önmagukért beszélnek. Nézzétek meg az Ő oldalát is, hiszen:
„HÍVJ MINDKETTŐNKET, NEKTEK IS JOBBAN MEGÉRI!”
www.alexandrafeherphotography.com
Azaz ha mindketten együtt dolgozunk a Ti esküvőtökön, kedvezményben részesítünk Titeket!
Természetesen külön-külön is sok esküvőn dolgozunk, ez csak egy árzsugorító opció!:-)
Amikor találkozunk…
Meghallgatom az elképzeléseiteket, ötleteiteket, kérdéseiteket. Ezeket szem előtt tartva tanácsot adok az időbeosztást illetően, hogy minden a lehető leggördülékenyebben történhessen meg. Mivel a párommal esküvő-szerelmesek vagyunk, nagyon sok hazai és külföldi esküvői videót nézünk meg. Ez a tény illetve a sok éves tapasztalat talán olyan plusz ötleteket adhat, amire Ti nem is gondoltatok, és ezzel még izgalmasabb és emlékezetesebb lehet az esküvőtök.
Az előzetesen közösen kigondolt tematika szerint mindig FORGATÓKÖNYVET készítek, melyet egészen az esküvőtök napjáig tudunk módosítani, alakítani, mígnem eléri a remélhetőleg végleges formáját.
Természetesen egyeztetjük és felkészítelek Titeket a váratlan eseményekre, melyeket e megbeszélt kereteken belül rutinosan, intelligensen meg is oldok. Legalábbis idáig ez így szokott történni… 🙂
Higgyétek el, ez amúgy egy nagyon kimerítő nap, mely oly gyorsan véget ér, hogy el sem hinnétek.
Biztos vagyok benne, hogy úgy szeretnétek visszaemlékezni erre a napra, ahol Nektek semmi más dolgotok nem volt, mint boldogan megélni a gondosan megtervezett Nagy Napot és jó házigazdának lenni.
Ha idáig eljutottatok az olvasással, és amit olvastatok, elnyerte a tetszéseteket, mert egy ilyen CEREMÓNIAMESTERT képzeltetek el magatoknak, akkor boldogan várom megkereséseteket!
Kedves Vőlegény!
Nem baj, ha minden második-harmadik pohár alkohol után iszol egy kis ásványvizet. Szerintem Te sem úgy akarsz visszagondolni erre a napra, mint egy olyan szombat esti bulira, amikor nem tudsz mindent felidézni… 🙂
Kedves Menyasszony!
Beszéljétek meg, Ti ezt hogyan képzelitek! Én a Ti véleményeteket fogom az esküvőn képviselni, bárhogy is szeretnétek.
Ha szeretnéd, hogy elraboljanak, beleillesztjük úgy a forgatókönyvbe, hogy a leggördülékenyebben belesimuljon az estébe.
Ha nem szeretnétek, intelligensen, diplomatikusan el tudom mondani a rablás kezdeményezőinek, hogy Ti egy olyan esküvőt képzeltetek el, ahol nem szeretnétek egy órára magára hagyni az ebben nem résztvevő vendégeket.
Persze van arany középút is! Ha csak a „parkolóig” rabolnak el például, akkor 10 percnél nem vesz többet igénybe és hát a vőlegénynek is ki kell Téged váltania. Ez pedig mindig egy vicces és üde színfoltja tud lenni az estének.
LELKIISMERETESSÉG, ALÁZAT, INTELLIGENCIA, MŰVELTSÉG, JÓ KIÁLLÁS, TALPRAESETTSÉG, JÓ KOMMUNIKÁCIÓS KÉSZSÉG, SZERVEZŐKÉSZSÉG, KEDVESSÉG, EMBERISMERET, VÁLASZTÉKOS TISZTA BESZÉD, IMPROVIZÁCIÓS KÉSZSÉG, TÜRELEM, ÁPOLTSÁG
No nem elijeszteni akarok senkit sem, de ha Kiváló és Sikeres Ceremóniamester szeretnél lenni, ezek a tulajdonságok bizony elengedhetetlenek.
Nem új számomra, hogy valakinek átadom ezt a TUDÁSt, hiszen most is aktívan dolgoznak azok az ifjú „padavan”-ok, akiket sikerült elindítanom ezen a gyönyörű pályán.
Nagy felelősség, tudom. Talán a több, mint egy évtizedes tapasztalatom és a pedagógus vérem (és diplomám) voltak azok az érvek, amik miatt mégis vettem a bátorságot, hogy nekifussak ennek a kihívásnak is.
Ennek a hivatásnak az elsajátítása nyilván rengeteg, elméleti szakmai tudást igényel, de segítek Neked a konkrét elindulásban is.
Ezt nem akarom tanfolyamnak nevezni, hiszen nem csoportosan foglalkozom több Ceremóniamester jelölttel, hanem egy az egyben, csak Rád fordítom minden figyelmemet, hogy a konkrétan kidolgozott „tanterv”-et minél hatékonyabban átadhassam.
Mindezt Győrben.
Még valami. Nem árt, ha van egy autód és egy „B” kategóriás jogosítványod. Szerencsére az egész országban keresik a jó Ceremóniamestert.
Ha felkeltettem az érdeklődésedet, írj rám egy e-mail-t, találkozunk, beszélgetünk, aztán akár bele is vághatunk…
Máté Richárd
Ceremóniamester